Megnyílt Sásdon az első női traktorosképző iskola

Vasárnap délelőtt teherautó fordult be a sásdi gépállomás udvarára, rajta cifrakendővel bekötött fejű lányok mosolyogtak. Valamennyien örültek, hogy megérkeztek arra a tanfolyamra, ahol két hónap alatt elsajátítják elméletben és gyakorlatban a traktorvezetést.

Ahogy az autóról leugrottak, kíváncsian néztek körül a gépállomás portáján, gyönyörködtek a szépen leállított traktorokban. De nem sokáig gyönyörködtek, mert az új felszerelt kultúrteremből már vidám zeneszót lehetett hallani, ami nem hagyta őket nyugodni. Beljebb kerültek a kultúrterembe több lány, új traktoros munkaruhában, járta vidáman a táncot, a rádióra felszerelt gramofon ütemes zenéjére. Aki a táncot már megunta elment asztaliteniszezni egy másik terembe. Megvan minden lehetőség, nemcsak a tanulásra, de a szórakozásra is, itt az iskolán. Pártunk és kormányunk szeretően gondoskodik a jövő békeharcosairól, akik most indultak el a fejlődés útján, de két hónap elteltével keményen fogják az acélparipa kormányát. Erős békeharcosai lesznek a szocializmus építésének, mert szeretik a gépet. Simonfalvi Erzsébet két hónapig dolgozott a bólyi gépállomáson, de szülei és barátnői annyit beszéltek neki, hogy otthagyta a gépállomást. Nehezen vált meg a traktortól és most mikor meghallotta, hogy traktorvezetői iskolára lehet jelentkezni, beszélhettek akármit,de ő elment a gépállomásra, hogy beírassa magát a tanfolyam hallgatói közé. Hiába mondták, hogy Sásd nagyon messze van, a traktoros meg mindig piszkos, olajos, ezzel nem tudták megakadályozni, hogy Simonfalvi Erzsébet újra gépre üljön. Örült és akkor volt boldog, amikor az ő neve is a női traktoros tanfolyam hallgatói közé került.

A cikk az 1952. január 09.-i Dunántúli Naplóban jelent meg.

A mekényesi termelőcsoportból Dravec Ilona került az iskolára.  Még csak egyszer ült fel a traktorra, hogy megpróbálja tudná-e vezetni, és azóta minden vágya az volt, hogy traktoros lehessen. Mikor Mekényesen meghallották, hogy Dravec Ilona is jelentkezett a női traktorosképző iskolára, mindent mondtak csak jót nem. Még a szülei is azt beszélték: - Majd sírsz te még, hogy hazajöhess, nem tudod milyen a traktoros élet!.... – Ha nem ismerném, nem is mennék iskolára! De minden vágyam az, hogy traktorral dolgozhassak. De nem csak Dravec Ilona vélekedik így, hanem az iskola valamennyi hallgatója. A tanulni vágyó lányok mondták, hogy a traktoros iskolán folytatják majd a tanulmányaikat, ahol az osztályharc falusi tankjának a vezetésére – a traktor vezetésére – oktatják őket.  Este, a megnyitó ünnepély után Gyarics Márta elvtársnő javaslatára – aki a bólyi gépállomáson volt brigádvezető és most ezen az iskolán előadó – táviratot küldtek Rákosi elvtársnak, amely így szólt:

Drága Rákosi elvtárs!

Mi a Baranya megyei sásdi traktorvezető iskola hallgatói harcos üdvözletünket küldjük abból az alkalomból, hogy Baranya megyében megnyílt az első női traktorvezetői iskola. Ígérjük Rákosi elvtársnak, hogy itt az iskolán minden igyekezettel azon leszünk, hogy elsajátítsuk a modern gépi technikát, hogy az iskolából kikerülve, ha ráülünk a traktorra, a béke tankjaira, azt a tankot győzelemre is visszük a mezőgazdaság szocialista átszervezésében. Elvtársi és boldog üdvözlettel: a sásdi traktorvezetői iskola 63 hallgatója.

Ezenkívül az iskola hallgatói felhívással fordulnak megyénk minden fiatal lányához, hogy minél többen jelentkezzenek a traktorvezetői iskolára, hogy minden egyes ekevágással hozzájáruljanak szabad hazánk és a béke megvédéséhez.

-Mielőtt mosolyra görbül a szánk széle, és már gondolatainkban talán Sásdon traktorozunk az új traktorista uniformisunkban, nézzük meg mi volt a valóság.

 Az 1950-es években, idilli környezetben a mezőgazdaság - bélyegeken is ábrázolt - legfőbb alakja a traktorista volt. Már az iskolás gyerekek is a következőket énekelték: " Szép gyermekem jöjj ki a rétre, hol traktor hangja zenél, új csillag fut fel az égre, nézd hírt hoz a hajnali szél...." 

Egy 1951-es határozat előírta, hogy a gépállomások 50%-át női dolgozók biztosítsák. Eleinte mentek is a nők traktoristának, de 1952-ben a rossz állapotok és az alacsony kereset miatt 10-20%-ra csökkent a nők aránya, 1953-ra pedig már csak 5,7% volt.

Összehasonlításképpen egy traktorista átlagkeresete 1953-ban 980 -1000 Ft volt, egy öltöny ára 950 -1100 Ft, ez majdnem annyi mint egy traktorista átlagkeresete.

A DISZ KV (Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőség) Parasztifjúsági Osztályának jelentésében ez állt, 1953. december 23-án: " .....A gépek lelketlen javítása miatt rosszak és sok esetben legminimálisabb alkatrészek is hiányoznak.......A gépeknél nincs szerszám, egyetlen csavar, vagy egyéb alkatrész, aminek hiányában egyetlen csavar esetén is napokat állnak a gépek....."

A mezőgazdaságban is normarendszert alkalmaztak. Megállapították, hogy mennyi idő alatt, mekkora területen kell vetni, szántani. A napraforgó szedésének megállapított normája országosan 1150 négyszögöl volt, amely után 21 Ft 90 Fillér járt. Ezt a normát a legtöbb helyen nem tudták teljesíteni.

Ha tetszett ez a kurta történet, akkor iratkozz fel blogkövetésre a jobb felső sarokban található felületen, vagy kövess a Facebook-on!