Sásd a 18. század végén még nagyon kis település volt, két folyó és egy hegy között feküdt. Erre, a vizek közé zártságra utal egy századvégi leírás, amely így kezdődik: „Ennek a helységnek a bejárata kelet felől volt. A falu síkságon feküdt, területének nagy része mocsaras….40 holdnál több a terméketlen területe.”  (ezt egy 1785-ös Egyházlátogatás feljegyzéseiből tudhatjuk meg). Sásdon a csatorna megépítéséig egyértelműen a víz volt az úr, és szinte csak a négy malom, illetve  bizonyos közlekedési lehetőségek (átjárók a mocsáron) táplálták a fejlődést. A patakról azt mondják a leírások, hogy sekély, azonban esős idők után megduzzad és ilyenkor, vagy inkább a vizek elvonulta után, nagy halakat is lehetett fogni. Ilyenkor gyakran láttak a környéken vadállatokat, farkast és rókát is.

Képeslap az 1910-es évekből

Baranya vármegye 1838. évi térképe, a vízi világ pontos ábrázolás mellett azt is elárulja nekünk, hogy Magyarszékről Oroszlón át vezető út két oldalán húzódó házak tágas portákon feküdtek. A harmincas évek végén épült ki egy másik utca is, de a térkép készítése idején csak egy sor háza volt. A térkép a négy malom közül csak egyet ábrázol a település északi oldalán. Valószínűleg ez volt az uradalmi malom.

(Sásd kataszteri térkép részlet 1864-ből)

Sásd egyházi központtá való alakítása már tulajdonképpen az 1714. évi pécsi zsinattól foglalkozatta az egyház vezetőit. Ez a probléma azért került napirendre, mert a sásdi templomot eléggé megviselte az idő vasfoga. Mikor ez a kérdés napirendre került, végül úgy döntöttek az egyház vezetői, hogy az akkor sokkal népesebb és biztosabb fekvésű Vázsnok lesz a helyi egyház központja. A változás 1793-ban történt, amikor a vázsnoki templomot lebontották, köveit Sásdra szállították és ebből építették fel az új templomot Sásdon, amelyet 1796-ban szenteltek fel. Ez azért fontos a település életében, mert ettől az időponttól a sásdi plébániához tartozott: Hörnyék, Meződ, Tarrós, Tékes, Vázsnok, Egerszeg és Varga.  1796-tól a falu legkiemelkedőbb, legfontosabb épülete a katolikus templom volt. A templom keletre néz, téglaboltozatot tartó falai erős anyagból készültek, padozatát tégla borította. Az ablakok magassága 1,9 méter, a szélessége 6,3 méter volt. A templomba két ajtón lehetett bejutni, magas tornyának tetejét zsindely fedte. E templomon kívül a plébániához tartozó községek katolikusainak még kápolnájuk sem volt, így az egyházi ünnepekkor a környék lakói tömegesen keresték fel Sásdot.

( Sásd Templom Google 2012 márciusi felvétele)

Ebben az időben egyházi épület volt a tanító lakása is, mely vertföldből épült, és náddal fedett épület volt, a plébániától elkülönülve helyezkedett el.  Hossza 19 méter szélessége 9,5 méter. Volt benne egy hálószoba a tanító számára, egy konyha, egy szűk éléskamra, valamint vele egy tető alatt volt az iskola egyetlen tanterme is. A tövissel körbekerített veteményese kicsi volt. A harangozó, aki egyébként a sekrestyés is volt, lényegesen jobb körülmények között élt mint a tanító, mert neki saját háza volt. A vizitáló püspök irataiból az is kiderül, hogy az udvaron kutat, pincét vagy istállót nem talált. A Püspök irataiból továbbá megtudhatjuk, hogy az akkori temető a falu fölött, a királyi út mellett volt, elhanyagolt fallal kerítve, hossza 123,5 méter szélessége 19 méter.  

(Képeslap az 1910-es évekből)

A 19. század első felében Sásd jelentős szerepet kap a megyei közigazgatás életében is. Nem lehet pontosan tudni mikor épült, de abban a korban igen impozánsnak számító épület volt a főbírói lakás. Az épület 7 szobával, konyhával, éléskamrával, pincével volt ellátva. Továbbá tartozott hozzá három kocsit befogadó fészer, és egy olyan istálló, amiben 16 db marha elfért. Volt az udvaron, még egy szalmatetejű kétszobás ház, és a ház körül palánkkal kerített kert.

A parasztházakról nincsenek ilyen pontos feljegyzések, csak annyit lehet tudni, hogy a 18. század végéig általában fából épített házakban laktak. Egy, az 1845-ös évben íródott feljegyzés szerint a hegyhát parasztjai a következőképp éltek: „ ….házaik dísztelenek, kényelmetlenek, egészségtelenek, kiváltképp télen, midőn poshadó káposztájuk, kolompérjok (ez mai nyelvhasználatban a krumpli), apróbb marháik bent telelnek. Bútoraik kevesek, nyomorultak, tisztátalanok, saját kezeik művei…..”

Sásd területi megosztása, művelési ágak szerint a következő volt: „Határ 582 hold, amelyből úrbéri belsőség 16 hold, szántó 360 hold, rét 145 hold, legelő 35 hold. A majorsági beltelek 69 hold. Van a határban 6 holdnyi mocsár……. mellyben jó faju pióczák fogatnak”  

Ha tetszett ez a kurta történet, akkor iratkozz fel blogkövetésre a jobb felső sarokban található felületen, vagy kövess a Facebook-on!